A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az MKFE, a NiT Hungary és a FUVOSZ a hamarosan bevezetésre kerülő e-útdíjról tájékoztatja, informálja az érintett vállalkozásokat. A díjmentes rendezvényeink helyszínei és időpontjai: Meghívó a magyar e-útdíjról szóló tájékoztató előadásokra, melyeket az Állami Autópálya Kezelő Zrt. és az I-Cell Kft. (a rendszer kivitelezője) képviselőinek részvételével szerveznek az alábbiak szerint: 2013. június…
Útdíj fizetése GPS szolgáltató révén
2013. július 1-jétől több más európai országhoz hasonlóan Magyarországon is bevezetik GPS-alapú, azaz a megtett úttal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszert. A használatarányos fizetés lényege, hogy az adott útszakaszon közlekedő járművek tulajdonosának a fizetendő összeget a megtett kilométerek után, elektronikusan számlázzák.
Melyik országokban nincs útdíj?
A legtöbb európai országban az autópályákon, illetve gyorsforgalmi utakon a gépjárművek útdíj megfizetése ellenében közlekedhetnek. Egyes országokban a motorbicikliknek, illetve a személyautóknak matricát kell beszerezniük, a tehergépjárművekre és buszokra pedig egy fedélzeti egységet kell beszerelni, amely az elektronikus kapukkal műholdas jelek segítségével kommunikál, hogy a kapu rögzíthesse a jármű adatait, és kiszámolhassa a fizetendő útdíjat.
Adókedvezményt kapnak a fuvarozók az útdíj miatt
A Nemzetgazdasági Minisztérium, három szakmai fuvarozó szervezet és a fuvarozók részéről Wáberer György, a Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatója a mai napon megállapodást írtak, amely alapján az útdíj 7,5 százaléka levonható lesz az iparűzési adóból, illetve a légrugós kamionok gépjárműadója csökken.