A károsanyag-kibocsátás mértéke is befolyásolja majd az útdíjat?
A károsanyag-kibocsátás mértéke és a megtett távolság alapján állapítaná meg az útdíjakat az Európai Bizottság, az úgynevezett mobilitási és közlekedési reformcsomagban szereplő javaslatok értelmében.
A brüsszeli testület szerint az “Európa mozgásban” elnevezésű kezdeményezéscsomag, javítaná a forgalom biztonságát, méltányosabbá tenné az úthasználati díjakat, mérsékelné a légszennyezést, a közlekedési dugókat, csökkentené a vállalkozásokat terhelő bürokráciát és az illegális foglalkoztatást, megfelelő körülményeket és pihenést biztosítana a dolgozóknak
A bizottság egyetlen egy tagállam számára sem tenné kötelezővé az útdíj bevezetését, de azoknak az országoknak, ahol bevezették, meg kellene felelniük bizonyos szabályoknak, a zéró szén-dioxid-kibocsátású autók 75 százalékos kedvezményt kapnának az árból. Az árakba a zajszint, a torlódások vagy a légszennyezés csökkentésének költségeit is beépítenék.
Az EB közlése szerint a bemutatott hosszú távú stratégia célja az ágazat versenyképességének fentartása a tiszta energia és a digitalizáció felé tartó, szociális szempontból méltányos átmenetben. Az átmeneti időszak a nehéz-tehergépkocsik esetén 2023-ig, más járművek számára 2027-ig tartana a bizottsági javaslat értelmében, amelyet még az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Szóljon hozzá!