A kis- és középvállalkozásokat támogatja a kormány Útdíj Hitelprogramja
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztő Zrt. közösen alakították ki az új Útdíj Hitelprogram konstrukcióját, melynek célja a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének megőrzése, illetve a vállalatok likviditásának biztosítása az új útdíjfizetési feltételek mellett.
Magyarországon ugyanis 2013 nyarán kerül bevezetésre az e-útdíj, melynek alapja, hogy az úthasználat díjszabása arányos legyen az út használatával, továbbá a jármű környezetszennyezésének mértékével. A „szennyező és a használó fizet” elv egyébként teljes mértékben megfelel az Európai Unió irányelveinek és segíti hazánk felzárkózását a nyugati országokhoz.
Az új útdíjfizetési rendszer azonban a korábbinál lényegesen nagyobb terhet ró majd a hazai fuvarozókra, ezért az állam számos ponton törekszik a vállalatok támogatására, hogy azok képesek legyenek megőrizni versenyképességüket. Jó példája ennek a május végén elfogadott két intézkedés, mellyel a kormány csökkentette a légrugós járművek gépjárműadóját, továbbá lehetővé tette az e-útdíj levonását az iparűzési adóból.
Az Útdíj Hitelprogram célja kiemelten a kis- és középvállalkozások támogatása. A hitel összege gépjárművenként egymillió forint, egy éves futamidőre, 4%-os kamattámogatással, állami kezességvállalással, továbbá maximálisan BUBOR+1,5%-os kamattal. A hitelhez való hozzájutás feltétele egy egyszerűsített bírálat, az egyéves futamidő pedig két alkalommal meghosszabbítható. A vállalkozások kártyára kapják majd a kizárólag útdíj fizetésére felhasználható összeget, úgynevezett rulírozó, azaz bármikor visszatölthető hitelkerettel.
Szóljon hozzá!