72013jún

Az útdíjból befolyó összeget erre használhatja a kormány

Becslések szerint a 2013. július 1-jével bevezetendő elektronikus útdíjrendszer az év hátralévő részében 75 milliárd forintnyi bevételt jelent majd a költségvetésnek. A teherautókból származó becsült bevétel a jelenlegi háromszorosa lesz. A rendszer üzemeltetési és ellenőrzési költségei körülbelül 10 milliárd forintnyi összeget tesznek majd ki. A beruházás azonban a környező országok tapasztalatai alapján már pár éven belül megtérülhet.

Külföldi tapasztalatok

Szlovákiában például, ahol az elektronikus útdíjfizetési rendszer már 2010 januárja óta működik, az első hét hónapban 13 millió eurónyi (közel 4 milliárd forintnyi), a tavalyi év során 155,52 millió eurónyi (közel 47 milliárd forintnyi) bevétele származott ebből az országnak. A rendszer hároméves működése alatt pedig összesen 451,39 millió eurónyi (135 milliárd forintnyi) bevételt hozott a szlovák állam költségvetésének.

Az utak fejlesztésére fordítják az összeget

Az e-útdíjból származó bevételt a magyar állam az úthálózat bővítésére, megújítására és karbantartására fordítja majd. Az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló kormányrendelet alapján a használati díjból és az útdíjból származó bevétel a központi költségvetés bevételét képezi. A díjbevétel felhasználható a díjszedési és díjellenőrzési rendszer működtetésére és fenntartására; a közúti közlekedési infrastruktúrával összefüggő állami feladatok költségeinek fedezésére; a díjköteles útszakaszok üzemeltetésére és fenntartására; az útszakaszok rendelkezésre állási díjának fedezésére; az országos közúthálózat elemeinek üzemeltetésére és fenntartására; azok meglévő kapacitásának bővítésére, és új hálózati elemek kiépítésére; a közlekedés alternatíváját képező vasúti hálózat üzemeltetésére, fenntartására és bővítésére; a közúti közlekedésnek tulajdonítható környezetszennyezés hatásának enyhítésére; a környezetkímélő közlekedési módok versenyképességének javítására; illetve a közlekedés biztonságának javítására.

Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *