EKÁER: nyomkövetéssel a trükközők ellen
A nemzetgazdasági miniszter kezdeményezésére megalakult az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (EKÁER) munkabizottság, hogy az Európában is példaértékű és egyedülálló rendszer januári bevezetése zökkenőmentes legyen.
A feketegazdaság elleni küzdelemben közmegegyezés van, a csalások felszámolása közös ügyünk – mondta Varga Mihály az alakuló ülésen. Az új ellenőrzési rendszer kiszűri az áruk fiktív szállítmányozásával összefüggő visszaéléseket, amelyek milliárdos károkat okoznak az államnak és a tisztességesen adózó vállalkozásoknak. A munkabizottságban a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Német-magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete képviselteti magát. Az áruk mozgásának nyomon követését lehetővé tevő „elektronikus fuvarlevél” bevezetésére azért van szükség, hogy az adóhatóság megakadályozza a szállítmányok fiktív utaztatását.
Az új rendszer minden eddiginél hatékonyabb ellenőrzést tesz lehetővé a hatóságok részére. A tisztességes kereskedők, fuvarozók elemi érdeke az illegális piaci szereplők kizárása a piacról, ezért jövőre minden vállalkozásnak a szállításhoz kapcsolódó adatokat (áru megnevezése, mennyisége, feladó/átvevő, szállító jármű rendszáma, stb.) egy központi elektronikus rendszerben még a fuvarozás előtt rögzítenie kell. Az új rendszerrel jelentősen csökkenhetnek a visszaélések, és tovább fehéredik a gazdaság. Az elektronikus fuvarlevél részletszabályait meghatározó végrehajtási rendelet tervezetét a NAV honlapján véleményezhetik az érintettek jövő héttől.
Szóljon hozzá!