62014nov

Mindenki a kamerák mögött – avagy hányféle csalás kiszűrésére lehet alkalmas az eredetileg e-útdíj ellenőrzésére telepített rendszer?

Az e-útdíj befizetésének ellenőrzésére egy teljesen új megfigyelőrendszert telepítettek hazánkban. A Nemzeti Adóés Vámhivatal nevében Kovácsics Iván, a NAV elnökhelyettese egy olyan közúti ellenőrző hálózat víziójáról beszélt a Szolgáltató Központok Szövetsége által rendezett nemzetközi közlekedéslogisztikai konferencián, mely egyfelől más módszereknél olcsóbbá, másfelől sokkal hatékonyabbá teheti a megfelelő céges áfabefizetések folyamatosan biztosított ellenőrzését. Tervei szerint mindehhez az e-útdíj-figyelő kamerarendszert lehetne továbbfejleszteni.

A fuvarosok azt szeretnék, hogy kamerarendszer működését ne csupán a NAV, de a rendőrség is felügyelje a jövőben. Ezt a kérvényt azzal indokolják a sofőrök, hogy szerintük hasznos volna, ha az árulopások ellen is bevethetővé, így tehát eleve háromfunkcióssá lehetne tenni a kamerahálózatot (a rendszer tehát eredetileg az e-útdíjakat befizetését felügyeli, de a NAV szeretné, ha a meghatározott áfabefizetések és járulékok ellenőrzésére is alkalmassá lehetne tenni, míg a sofőrök az igazságszolgáltatástól is aktív jelenlétet várnának el).

A rendszer tervezete, kontra a laikusok álláspontja

A kamerák, a rendszer adatbázisának informatikai algoritmusai, illetve az útba épített súlymérők segítségével könnyedén ellenőrizhető volna szinte minden, egy kamionnal kapcsolatban. Például az is, hogy kilépett-e a határon, illetve hivatalosan mekkora tömegű szállítmánnyal közlekedik, ugyanakkor mekkorával a valóságban.

Így az áruval-, a közlekedéssel-, illetve a járművel való minden nemű visszaélés kiszűrhetővé válhatna, s mind a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., mind a NAV, mind Rendőrség, mind pedig a fuvarozók elérhetnék, amit szeretnének. Persze ott a bökkenő, hogy ennek hatására talán csak az illegális cselekmények színtere változik majd meg, a bűncselekmények (fokozottabb erővel) tovább folytatódnak majd vízen és vasúton.


Szóljon hozzá!

Az email cím nem fog megjelenni. A csillagozott mezőket kötelező kitölteni *