A nemzetgazdasági miniszter kezdeményezésére megalakult az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (EKÁER) munkabizottság, hogy az Európában is példaértékű és egyedülálló rendszer januári bevezetése zökkenőmentes legyen. A feketegazdaság elleni küzdelemben közmegegyezés van, a csalások felszámolása közös ügyünk – mondta Varga Mihály az alakuló ülésen. Az új ellenőrzési rendszer kiszűri az áruk fiktív szállítmányozásával összefüggő visszaéléseket, amelyek…
A várakozásoknak megfelelően komoly összeg folyt be már eddig is az e-útdíjak befizetéseiből
2014. január 1-től október 5-ig nagyjából 123,8 milliárd forint összeget írhatott jóvá a Nemzeti Útdíjfizetési szolgáltató, mely összeg a várt elképzeléseknek és számításoknak megfelelően nem kevés. Nem is lehet az, hiszen a kamerával is felszerelt érzékelőrendszer minden szakaszon figyeli a befizetéseket és abban a pillanatban felszólítja a nem fizetőt tartozása kiegyenlítésére, amint belép az adott…
2014 év végétől jön a Shell Ecotax
Már korábban, 2013-ban is szerette volna bevezetni a rendszert a francia környezetvédelmi minisztérium. A Grenelle de l’ Environnement csapata francia nemzeti környezetvédelmi csomagjának részeként kerül majd aktválásra az Ecotax, mely lényegében egy olyan rendszer, ami segít csökkenteni a teherautók igénybevételét, elsősorban a lehető legjobb útvonalak kiválasztásával. Hogyan működik az Ecotax? A Grenelle de l’ Environnement…
Útdíj bírság amnesztia
Az alábbiakban a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tájékoztatását olvashatják. A Parlament elfogadta az útdíjtörvény módosítását („amnesztia törvény”). A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közreműködik a törvény végrehajtásában, azaz egyes, pontosan meghatározott esetekben a kiszabott e-útdíj bírság esetek kivizsgálásában. A bírság elengedésére azért kerülhet sor, mert a HU-GO bevezetési időszakában még gyakorlatlan felhasználók minden esetben eleget tettek…
2014-es eredmények az útdíjrendszerben
Idén január elsejétől november 2. éjfélig bruttó 137 milliárd forint volt a megszolgált útdíj összege. A rendszerbe eddig 42 ezer ügyfél mintegy 150 ezer gépjárművet regisztrált, ezeknek több mint fele (közel 82 ezer tehergépjármű) már fedélzeti eszközzel (OBU-val) végzi a bevallást. A rendszerben egy hónap alatt több mint 160 ezer különböző forgalmi rendszámú díjfizető jármű…
Mindenki a kamerák mögött – avagy hányféle csalás kiszűrésére lehet alkalmas az eredetileg e-útdíj ellenőrzésére telepített rendszer?
Az e-útdíj befizetésének ellenőrzésére egy teljesen új megfigyelőrendszert telepítettek hazánkban. A Nemzeti Adó– és Vámhivatal nevében Kovácsics Iván, a NAV elnökhelyettese egy olyan közúti ellenőrző hálózat víziójáról beszélt a Szolgáltató Központok Szövetsége által rendezett nemzetközi közlekedéslogisztikai konferencián, mely egyfelől más módszereknél olcsóbbá, másfelől sokkal hatékonyabbá teheti a megfelelő céges áfabefizetések folyamatosan biztosított ellenőrzését. Tervei szerint…
Visszakapják a befizetett e-útdíj bírságok összegét a 2014. március 21-ig megbüntetett fuvarozók
Egy Országgyűlési határozat értelmében minden fuvarozó számára visszatérítésre kerülnek azok az összegek, melyek útdíj befizetési késedelemből következő büntetés gyanánt lettek meghatározva 2013. július 1. és 2014. március 21. között. Az döntés szerint az a körülbelül 100-120 vállalkozó kaphatja vissza a befizetett bírság összegét, aki az aktuális úthasználattól számított, legfeljebb 8 óra elteltével rendezte tartozását, illetőleg…